Kozma Béla - hintómodell-készítő |
|||||
![]() |
Kedves Látogató!Nevem Kozma Béla, 1945-ben születtem Budapesten, Magyarországon. Eredeti szakképzettségem esztergályos, később felnőtt fejjel tanultam ki az antik bútorok felújítását. A hintók, kocsik készítése már igen fiatalon felkeltette érdeklődésemet, de az első kis modell elkészítésére csak 1985-ben került sor. Immáron 20 éve építek modelleket, melyek különféle múzeumokban láthatók. Gyakorlatilag minden ló által vontatott és fából készült jármű pontos kicsinyített mását el tudom készíteni. |
||||
Néhány a munkáimból: |
|||||
![]() ![]() |
Alföldi szekérEzt a típusú szekeret az 1700-as évek végén és az 1800-as évek elején kezdték készíteni, amely már alkalmas volt nagyobb terhek fuvarozására is hosszabb távon. Ez a modell 1/10 méretarányban készült. 120 db apró fa alkatrészből és 134 db fém alkatrészből áll. Elkészítése kb. 300 órát vett igénybe. hossza 40 cm |
||||
![]() ![]() ![]() |
Francia vadászhintóEnnek csomagtere úgy van kiképezve, hogy az ülés alatt az elejtett vadakat el lehessen helyezni. Magas építésű nyitott kocsi, amelynek hajtása igen nagy szakértelmet igényelt. Viszont könnyű szerkezetű volt, hogy a terepen gyorsabban tudjon közlekedni. Ez a modell szintén fából és fémből készült, kb. 420 munkaóra ráfordítással. Mérete 1/10. hossza 35 cm |
||||
![]() ![]() ![]() ![]() |
Delizsánsz postakocsiEzt a Delizsánsz elnevezésű 1/5-ös méretben elkészült postakocsi modellt 2002-ben készítettem, amely a Kőszegi Postamúzeumban található. Egy másik példány a Budapesti Postamúzeumban látható. A Delizsánsz az 1750-es évektől utasokat, pénzt, csomagokat szállított. Előre megállapított időpontokban, rendszeresen közlekedett a kijelölt postautakon. Négy ló vontatta. Ez a kocsi elődeinél már lényegesen kényelmesebb volt, mivel C rugóval készült, amely valamelyest tompította a rázós utakkal járó kellemetlenséget. Az oldalán látható táskát levelek és iratok tárolására készítették, a teteje pedig védőráccsal volt körbevéve, az utasok poggyászainak védelme céljából. A fapadok helyett itt már a párnázott ülések bársonnyal voltak bevonva. Ennek a modellnek az elkészítési ideje kb. 1120 óra volt. hossza 80 cm |
||||
![]() ![]() ![]() |
Kocsi kocsiEz a Kocsi kocsi* szintén 1/5-ös méretben készült. Nevét arról kapta, hogy először Kocs községben került elkészítésre (a feljegyzések szerint Mátyás király útmutatásai alapján). Az 1450-es években ez a kocsi biztosította a személyi utazást, amely gyors közlekedésre volt alkalmas. Igen hamar elterjedt országszerte. Ülései báránybőrrel voltak befedve, az ülés alatt pedig a poggyászok részére tároló rekeszeket készítettek. A kocsi utasterét fűzfavesszőből fonták. Elkészítési ideje 780 óra. hossza 70 cm |
||||
Ha szeretne magának vagy másnak ajándékba a fentiekhez hasonló modellt, írjon! Mondja el elképzelését, én megépítem önnek. | |||||
És végül egy érdekesség a kocsi* szó eredete: A „coach” (hintó, kocsi, dísz kocsi) angol szó, illetve a magyar kocsi szó története a XVI. századba nyúlik vissza, Magyarországra. Akkoriban a Kocs nevű falu mesteremberei olyan ló által húzott hintókat készítettek, melyeket európai nemesek használtak nagy előszeretettel. Ezek „kocsi szekér”-ként voltak ismertek. Úgy tartják, hogy Kocs falu műhelyei voltak az elsők, melyek rugót használtak felfüggesztésre, jóval elviselhetőbbé téve így az utazást a göröngyös úton. |
|||||
Köszönöm a látogatást! |
|||||